Amit érdemes tudni Rólam
Várnay Krisztina diplomás mentálhigiénés szakember, online mentálhigiénés tanácsadó, life coach, művészetterapeuta és alkotó-fejlesztő meseterapeuta vagyok. Túl az ötödik X-en sok mindent megéltem, de az élethosszig tartó tanulás és fejlődés híve vagyok. Egy Pest környéki kisvárosban élek.
Első diplomám igazgatásszervező. Pályám első felében a közigazgatásban dolgoztam több mint 20 évet, különböző területeken. A közigazgatás száraz világát hobbim, az olvasás, a selyemfestés és a mandalafestés ellensúlyozta. Emellett mindig is érdekelt az önismeret, az emberi psziché működése, az emberi történetek, szívesen hallgatom meg embertársaimat. Személyes élettörténetem fokozatosan terelt a segítő szakma felé, de karrierváltásba csak a 40’-es éveim közepén kezdtem, az addig összegyűlt szakmai- és személyes élettapasztalataim birtokában. Segítő szakemberként fő profiljaim között ezért is szerepel például a kiégés, a reziliencia, az életközepi válság, az önbecsülés, öngondoskodás, az énidő és az időgazdálkodás fontossága.
Most már több mint tíz éve annak, hogy emberekkel foglalkozom. Csoportos és egyéni foglalkozásaimon, illetve segítő praxisomban felnőttekkel foglalkozom. Kezdetben a hobbimhoz kapcsolódó kreatív foglalkozásokat vezettem, majd ezt egészítettem ki a meseterápiával, művészetterápiával, később a life coaching-al és a mentálhigiénés tanácsadással.
A SEGÍTŐ SZAKMÁHOZ KÖTŐDŐ VÉGZETTSÉGEIM
- Diplomás Mentálhigiénés segítő szakember (Károli Gáspár Református Egyetem; kitüntetéses oklevél, 2025);
- Diplomás Online mentálhigiénés tanácsadó ( Károli Gáspár Református Egyetem, kitüntetéses oklevél, 2024) ;
- Llfe coach (Empower Fejlesztő Központ Bt. 2019), Art’Life Coaching továbbképzés ( Indigo Coaching Kft. 2020);
- Művészetterapeuta (Lelki Egészségvédő Alapítvány Dr. Antalfai Márta, 3 éves diplomára épülő képzés, 2018)
- Metamorphoses alkotó-fejlesztő meseterapeuta (Boldzsár Ildikó diplomára épülő, akreditált felnőttképzése 2014)
- Családi- és párkapcsolati mediátor (Nagy Zsóka, 2012)
EGYÉB VÉGZETTSÉGEM:
Alapdiplomám szerinti végzettségem: Igazgatásszervező (Államigazgatási Főiskola - 1998)
SAJÁTÉLMÉNYŰ ÖNISMERETI TAPASZTALATOK
- Több mint 10 év önismeret egyéni pszichoterápiában, meseterápiában, művészetterápiában, önismereti csoportban;
- 150 óra pszichodráma;
- Folyamatos szakmai szupervízió.
SEGÍTŐI SZEMLÉLETMÓDOM
Az általam alkalmazott módszer mind a life coachingban mind a mentálhigiénében a Carl Rogers-i non-direktív, személyközpontú megközelítés, amelyben a kliens feltétel nélküli elfogadást, aktív figyelmet, értő meghallgatást és empátiát tapasztal. Ezekkel az attitűdökkel a segítő a kliensre ráhangolódva egy olyan bizalmas, szeretetteljes, elfogadó légkört tud kiépíteni, amelyben a kliens rátalál saját erőforrásaira, lehetőségeire, értékeire, tükröt kap az önfeltáráshoz, és ezek segítségével megtalálja saját megoldásait. Ez a folyamat nem tanácsadás, inkább közös gondoskodás, a kliens "kísérése" a saját folyamatában.
Carl Rogers szerint minden ember legnagyobb szakértője saját maga, és mindenkiben benne van egy fejlődési, növekedési potenciál, amely arra szolgál, hogy önmagát kibontakoztassa, önmaga lehető legjobb "változatát" meg tudja valósítani az életben. A segítő szakember ebben a folyamatban kíséri a klienst.
FŐ PROFILJAIM, AMELYEKBEN SEGÍTENI TUDOK:
- Életvezetési kérdések, elakadások
- Döntési helyzet, változások előtt állás
- Párkapcsolati problémák
- Önbecsülés, önértékelés, öngondoskodás, önszeretet, énhatárok kiépítése és megtartása
- Kiégés megelőzése, kezdődő kiégés;
- Reziliencia (rugalmasság, megküzdési képesség növelése, énerő növelése);
- Életközépi válság;
- Időgazdálkodás, énidő rendszeres beépítése az életünkben. Ez utóbbi esetben kikapcsolódást nyújtó, feltöltő, kreatív programokkal állok rendelkezésére. (Felnőtt női művészetterápiás- és mesecsoportok, selyemfestés, mandalafestés.)